Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Értem Részletek
Facebook Tumblr Facebook

– McCaffrey és Orlick (1989) összegezték az előzetes tanulmányok eredményeit, és végül a következő fontos és meghatározó faktorokat találták:

  • Teljes elköteleződés
  • Az edzés inkább minőségi, mint mennyiségi
  • Világosan meghatározott célok
  • Imagináció alkalmazása szinte napi rendszerességgel
  • A megküzdés fontosságának felismerése, felkészülés a nyomást jelentő helyzetekkel való megküzdésre
  • Edzés- és versenytervek
  • A versenyfókusszal kapcsolatos tervek
  • A figyelemelvonásra irányuló kontrollstratégiák
  • A verseny utáni kiértékelés
  • Megértése és elfogadása annak, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a jó és rossz játékot eredményezik

– a csapatfaktorok is jelentős szerepet játszanak a sportoló sikerében.

– az edzők szerepe is fontos.

– Csíkszentmihályi szerint a csúcsteljesítményhez a képességeknek és a követelményeknek meg kell egyezniük.

– Eklund szerint, ahogy a sportoló egyre megfelelőbben és tudatosabban alkalmazza ezeket a pszichológiai készségeket, egyre közelebb kerülnek a verseny által támasztott követelményekhez és kihívásokhoz. Ezáltal nő a teljesítmény is.

1988-as olimpikon birkózókkal végzett kutatásban a mentális készségek 4 dimenzióját állapították meg:

1. a legfontosabb az imagináció, amelyet arra használtak, hogy pozitív képzeteket teremtsenek, mentális átismételjék az adott stratégiát, taktikát vagy technikát, hogy relaxáljanak, és, hogy megerősítsék a kitűzött célokat.

2. A gondolatkontroll, tehát kognitív technikák szintén nagyon gyakoriak, mint például gondolatmegállítása, az önmeggyőzés, a pozitív gondolkodás és az „imádkozás”.

3. Az emocionális kontroll segítségével képesek voltak beállítani az optimális arousal- t és az optimális teljesítményállapotot.

4. És végül, a viselkedésre vonatkozó technikák, amelyeket leggyakrabban a mentális felkészülés során alkalmaztak.

e) Vajon mitől válik valaki sikeressé a sportban?

– elköteleződést tekintve, az interjúk során leggyakrabban az olyan kifejezéseket említették, mint a vágy, a determináció, attitűd, szív és önmotiváció, melyek meghatározzák a csúcsteljesítmény megjelelését vagy meg nem jelenését, a profi szinten.

– a nagyfokú elköteleződés nem egyedüli meghatározója a csúcsteljesítménynek. Szüksége még az érettség és az önkontroll. Ez azt jelenti, hogy a sportoló legyen képes jól teljesíteni kemény és könnyebb helyzetekben, ugyanúgy, mint a teljesen normális játékokban és szituációkban.

Mahoney és mtsi. (1987) sportpszichológusokat kért meg arra, hogy töltsenek ki egy kérdőívet asz ideális sportolóra vonatkozóan. Szerintük, hogyan reagál az ideális sportoló. A sportpszichológusok szerint az ideális sportoló kevésbé szorong és aggódik a teljesítménye miatt, kevesebb koncentrációs problémával küzd, következetesen magabiztos, a csapatra összpontosít, sokkal több belsőleg megalapozott mentális felkészülést alkalmaz és motiváltabb a jó teljesítményre. Ez a kép különbözik attól, amit az elit sportolók festettek, mivel a pszichológusok úgy tűntették fel az ideális sportolót, mint aki kevesebb problémával küzd, mint ahogy a valóságban van. Azonban, az olyan készségeket tekintve, mint a szorongáskezelés, a koncentráció, a motiváció, mentális felkészülés és a magabiztosság megegyeztek mindkét esetben.

1125 Budapest, Virányos út 23/d.
Tel: +36 30 222 5502
        +36 1 275 0374
        +36 1 275 0375
        +36 1 275 0377
Fax: +36 1 275 0380
E-mail: recepcio@viranyosklinika.hu

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.
Iratkozzon fel a
Hírlevelünkre!
Close
Ugrás a lap tetejére